Köszöntő

Nagy szeretettel köszöntjük a Siklósi - Sztárai Mihály - Református Gyülekezeti Kórus oldalán!

Szeretnénk képek, videók, bejegyzések által megismertetni magunkat, mert célunk az,
hogy szolgáló közösségként, minél többeknek bizonyságot tehessünk az Élő Istenről.
Bízunk benne, hogy eszköze lehetünk Istenünknek
és rajtunk túlmutat majd minden, amit kórusként teszünk.


A Siklós-Máriagyüdi Református Társegyházközség Siklósi Gyülekezetének kórusa vagyunk.
2011. januárjában alakult újra a kórusunk.
Elsődleges célunk az istentiszteletek, főképp az ünnepi alkalmak, zenés bizonyságtétellel való kiegészítése,
zenés szolgálatok vállalása.


Szeretnénk, ha Istentől kapott ajándékainkkal szolgálhatnánk Őt és a körülöttünk élőket is!

Áldás, békesség!
Domokosné Gyulai Zsuzsanna kórusvezető

2012. május 21., hétfő

Botos Elek emlékére

Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal,
akik szerették és ismerték, hogy Botos Elek testvérünk
türelemmel viselt hosszú betegség után
2012. május 15-én hazatért megváltó Urához.
Szeretett halottunktól 2012. május 19-én 11 órakor vettünk végső búcsút
a siklósi református temetőben.
Emléke szívünkben él!
"Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik,
Lelkem úgy óhajt Uramra és Hozzá fohászkodik."

2012. május 2., szerda

Együtt ünnepelhettük Cantate vasárnapot (az egyházi ének, zene ünnepét) magyarbólyi ref. kórussal. Egy kis ebédet is készítettünk erre az alkalomra. Köszönet minden szorgos kéznek a munkájáért, áldozatáért, vállalásokért. Köszönet a vendégeknek, hogy szolgáltak templomunkban.
Az istentiszteleten énekelt a magyarbólyi kórus, majd közösen a két kórus a Mint szarvas kezdetű éneket énekelte, végül kórusunk az Ároni áldás egyik szép feldolgozását szólaltatta meg. Áldott, egységes, szép alkalom volt mind az istentiszteleti, mind a szeretetvendégség alkalma.
Róma 8,1-17











2011 húsvétváró evangelizáció videók

2011 húsvétváró evangelizáció videók
Uram, közel voltam Hozzád
Jézus a mi oltalmunk